[2010. november] Az világ egyik legjelentősebb ICT kiállításán vettünk részt október 17-21. között. Az idén fennállásának 30. évfordulóját ünneplő GITEX-en a megtérülésre és az on-line értékesítés fokozására épülő komplex webes megoldásainkat mutattuk be. A GITEX-en idén is az informatikai piac legnagyobb szereplői vettek részt, a nagyok jelenléte pedig – ahogy azt a szervezők várták – jó lehetőséget adott a kapcsolatépítésre, az új üzleti lehetőségek feltárására.
A GITEX egy sajátos világ. Messze több érdeklővel volt szerencsénk tárgyalni, vagy éppen csak beszélgetni, mint a híres CEBIT-en. Sajátos volt a tőlünk távoli kultúrákból érkező üzletemberek, vagy IT-s szakemberek hozzáállása: a dubai-i üzletemberek pörgősek, lényegre törők, nem nagyon hezitálnak. Ezzel szemben az omániak inkább nyugodtak, alaposak, nagyon nyitottak. A velünk tárgyaló omániak pedig figyelmesen hallgattak, és inkább befogadóak voltak, semmint agilisak.
Mindegy volt azonban, hogy milyen náció képviselőjével beszéltünk éppen, mindannyian értették és értékelték értékesítés-orientált megközelítésünket. Ez számunkra azt bizonyítja, hogy jó úton járunk. Fontos tapasztalat volt számunkra, hogy az informatikával foglalkozó cégek hozzánk hasonló fejlettségűek és szinte ki vannak éhezve az új megoldásokra: a négy nap alatt, több mint egy tucat vállalattal egyeztetünk az esetleges együttműködés lehetőségeiről és kifejezetten jó fogadtatásnak örvendett a weboldalakba épített értékesítés támogató rendszerünk.
A ROI 2.0 tehát meghódította a GITEX-et is. Tárgyalópartnereink és standunk látogatói mosollyal nyugtázták, hogy megértették hol is rejtőzik az igazi ROI. Már amennyiben sikerült az arcokat is látnunk, mert például az abu-dhabi-i vízügyi hatóság informatikai vezetője csadort viselt a tárgyalásunk alatt.
Hiába, a GITEX egy sajátos világ.