[2011. november] Természetesen ott voltunk a 11. alkalommal megrendezett IH-n is. A szakmai konferencia és előadássorozat idén rendhagyó módon a Balaton északi partjáról Siófokra költözött, az előadások és kerekasztalok beszélgetései azonban a már megszokott témák – közösségi hálózatok, keresőoptimalizálás, személyiségi jogok, adatvédelem – körül forogtak. Míg az egyik teremben az internet egyénre gyakorolt hatásait fejtegették az előadók, néhány méterrel arrébb a fogyasztók behálózásának kérdéseivel foglalkoztak a meghívott vendégek. Úgy tűnik a trendek egyértelműek: közösségi média és on-line értékesítés, vagyis a ROI 2.0 az IH tematikájában is kiemelten fontos helyet kapott. Az jól látszott, hogy a szakma az útkeresés állapotában van. Az előadásokból kiderült, hogy erősen megoszlanak a vélemények, hogy a keresők, a keresőoptimalizálás, vagy a közösségi oldalak segítségével lehet-e több embert elérni.
Egy azonban biztos: nincsen egyedül üdvözítő megoldás, minden bizonnyal ezen eszközök és módszerek ideális összhangja teremtheti meg az optimális on-line értékesítési metodikát és eszközöket, a befektetett tőkével arányos megtérülés mellett.
Mivel a konferencia nagyrészt e gondolatok körül zajlott, nem véletlen, hogy az optimális megtérülésű, on-line értékesítés fókuszú modellünk élénk érdeklődést váltott ki. Partnereink és a szakemberek egyaránt komoly érdeklődést mutattak a ROI 2.0 felé.