A magyar cégek között a harmadik, egyébként pedig 199 lett az Active Vision a Deloitte által közzétett 2010-es Technology Fast 500 felmérésben, amely az EMEA térség (Európa, a Közel-Kelet és Afrika) leggyorsabban növekedő állami vagy magánkézben lévő technológiai, média, telekommunikációs, egészségügyi iparágban tevékenykedő, vagy az ún. tiszta technológiákkal foglalkozó vállalatait rangsorolja 24 országban az árbevétel elmúlt öt évi százalékos növekedése alapján. Az idén tíz éves Deloitte Technology Fast 500 EMEA program a régió legobjektívabb iparági sorrendje a technológiai ágazatban. A magukat rangsorolni kívánó cégekkel szemben követelmény, hogy legalább öt éve jelen legyenek a piacon, valamint hogy bázisévi és tárgyévi üzemi eredményük elérje legalább az 50.000, illetve 800.000 eurós mértéket. A technológiai innovációt, vállalkozói szellemet és gyors növekedést ötvözve a Fast 500 cégek - nagyok, kicsik, állami vagy magánkézben lévők - számos iparági szektorban vannak jelen és vezető helyet foglalnak el a hardver, szoftver, telekom, félvezetők, internet, média, szórakoztatóipar, egészségipar és olyan új területeken, mint például az ún. tiszta technológiák.
Az idei Fast 500 listán 7 magyar cég szerepel. A magyar cégek közül a legjobb helyezést az internetes megoldásokkal és technológiával kapcsolatos tanácsadással foglalkozó, a NetPincér.hu-t létrehozó Viala Kft. érte el, amely 1071 százalékos árbevétel-növekedést produkált az elmúlt öt éves időszakban. Az Active Vision a magyar cégek között a 3. lett az elmúlt öt évben elért 862 százalékos árbevétel növekedéssel.
Az idei Fast 500 lista első helyét a londoni székhelyű Mobile Interactive Group (MIG) foglalta el, amely az elmúlt öt évben 26 885 százalékos növekedési rátát tudott felmutatni. A győztes cég integrált mobil és digitális kommunikációval foglalkozik és világszerte elismert "blue-chip" vállalatok számára nyújt szolgáltatásokat.
A listában 202 céggel a szoftveripar dominál, ami a teljes lista 40 százalékát jelenti. Ezt követi az internet (22%), a telekommunikáció/hálózatépítés (15%), a félvezetők/alkatrészek/elektronika (9%), a biotechnológia/gyógyszeripar/gyógyászati eszközök szektora (6%), a zöld technológia (3%) és a számítógépek/perifériák gyártása (3%). A fennmaradó két százalékot a média/szórakozás szektora tette ki. A szoftveripar különösen jól szerepelt, hiszen az első öt helyből hármat elfoglalt, sőt az első 50 cég közül is 21 ezen iparágban tevékenykedik.
A Deloitte Technology Fast 500 EMEA-ról Az idén tíz éves a Deloitte Technology Fast 500 EMEA program, a régió legobjektívabb iparági sorrendje a technológiai ágazatban. A program az elmúlt öt évben a legnagyobb árbevétel-növekedést elért technológiai cégeket ismeri el Európában, a Közel-Keleten és Afrikában. A technológiai innovációt, vállalkozói szellemet és gyors növekedést ötvözve a Fast 500 cégek - nagyok, kicsik, állami vagy magánkézben lévők - számos iparági szektorban vannak jelen és vezető helyet foglalnak el a hardver, szoftver, telekom, félvezetők, internet, média, szórakoztatóipar, élettudományok iparágban és új területeken, pl. tiszta technológiák területén.
A Deloitte Technology Fast 500 EMEA térségbeli rangsorában szereplő vállalatok ügyvezetői körében végzett felmérés 2010-ben. A jelentés átfogóan elemzi a győztes vállalkozásokra jellemző üzleti trendeket és háttérstatisztikákat, valamint összefoglalja az ágazatban működő cégek vezetői által azonosított kockázatokat és lehetőségeket. A felmérés letölthető a címről.