Ami a harangszónak a harang, az a tartalomnak a SIWWWA.

Biztosan ismeri Coelho híres példabeszédét: 

Öt harangVolt egyszer egy fogadó, melyet Ezüst Csillagnak hívtak. A tulajdonos minden tőle telhetőt elkövetett, hogy minél több vendéget csábítván nyereségessé tegye vállalkozását: a szállás kényelmes volt, a kiszolgálás szívélyes, és az árak elfogadhatók, de mindhiába. Kétségbeesésében elhatározta, hogy kikéri egy bölcs tanácsát. 

Miután a bölcs végighallgatta bánatos történetét, azt javasolta, hogy változtassa meg a fogadó nevét. 

- Az lehetetlen - mondta a fogadós. - Nemzedékek óta Ezüst Csillag a neve, mindig is így ismerték az egész vidéken. 

- Nem - állította a bölcs határozottan -, mostantól fogva Öt Harangnak fogod hívni, a bejárat fölé pedig felakasztasz hat harangot. 

- Hat harangot? Ez aztán az abszurdum. Ugyan már minek tenném? 

- Csak próbáld ki, és meglátod - mosolygott a bölcs. 

Nos, a fogadós megpróbálta. És a következőket tapasztalta. Aki csak elment a fogadója mellett, mind betért, hogy felhívja egy hibára a figyelmét, gondolván, hogy előtte még senki más sem vette észre. Bent azután kellemesen érintette őket a szívélyes kiszolgálás, és ottmaradtak egy kis felüdülésre, megadván ezzel a fogadósnak azt az anyagi sikert, amit korábban mindhiába keresett. 

(Anthony de Mello)  

Hasonló érzésünk van, már használtunk CMS rendszert, és megismerkedünk SIWWWA-val. Eddigi összes projektünkben visszatérő tapasztalat volt, hogy miután megértettük a SIWWWA filozófiáját, alapvetően újraszerveződnek a becsontosodott munkafolyamatok, és az üzleti oldal azt tapasztalja, hogy sokkal gyorsabban és hatékonyabban működnek a dolgok a website-on, ami végül a nyereség növekedésében csapódik le.